Mi történik, ha egy üres, kiszáradó városi területre nem néhány díszfát ültetünk szabályos sorokban, hanem őshonos fákat és cserjéket telepítünk rendkívül sűrűn, egy természetes erdő szerkezetét utánozva?
Erre épül a Miyawaki-módszer, amely az elmúlt években világszerte egyre nagyobb figyelmet kapott. Mini erdők jelennek meg iskolák udvarán, lakótelepek között, ipari területek szélén és olyan apró városi telkeken is, ahová hagyományos értelemben vett erdőt senki sem tervezne.
A módszer látványos ígérete szerint megfelelő kialakítással egy kis területen is gyorsan kialakulhat sűrű, többszintes növényállomány. De a Miyawaki-erdő nem egyszerűen annyit jelent, hogy nagyon sok facsemetét zsúfolunk egymás mellé.
A lényeg sokkal inkább az, hogyan állítjuk össze a növényközösséget.
Egy japán botanikus az eredeti erdőt kereste
A módszer Akira Miyawaki japán botanikus nevéhez kapcsolódik.
Miyawaki abból indult ki, hogy egy terület növényzetének helyreállításakor nem feltétlenül azt kell lemásolni, amit éppen látunk rajta, hanem azt kell megvizsgálni, milyen természetes növénytársulás alakulhatna ott ki hosszú idő alatt emberi beavatkozás nélkül.
Ez fontos különbség.
Egy régi legelő, elhagyott iparterület vagy rendszeresen kaszált gyep jelenlegi növényzete nem feltétlenül mutatja meg, milyen erdőtársulás lenne képes ott természetes körülmények között fennmaradni.
A Miyawaki-módszer ezért a helyi adottságokból indul ki:
- milyen a talaj,
- mennyi csapadék esik,
- milyen a hőmérséklet,
és mindenekelőtt mely őshonos fák és cserjék tartoznak az adott táj természetes növényközösségéhez.
Nem egzotikus gyorsnövő fajokkal próbálnak látványos eredményt elérni, hanem lehetőség szerint helyben természetesen előforduló növényekből építenek közösséget.
Nem egyféle fát ültetnek
Egy hagyományos faültetésnél előfordulhat, hogy egy parkban ugyanabból a fajból kerül ki húsz-harminc példány.
A Miyawaki-erdő teljesen másképp épül fel.
Egyszerre kerülhetnek bele:
magasra növő lombkoronaszintet adó fák,
közepes termetű fafajok,
alacsonyabb fák,
valamint cserjék.
Az elképzelés az, hogy már az induláskor megjelenjen annak a szerkezete, amit egy természetes erdőben különböző magassági szintekként látunk.
Ez nemcsak látvány szempontjából fontos.
A különböző növények eltérő módon használják a fényt és a rendelkezésre álló teret, így egy idő után rendkívül sűrű növényállomány alakulhat ki.
Miért ültetik őket ennyire közel egymáshoz?
Ez a Miyawaki-módszer talán legfeltűnőbb része.
Egy hagyományos kertben egy facsemete mellé akár több méter szabad helyet hagyunk. Egy Miyawaki-telepítésnél viszont gyakran négyzetméterenként több facsemete kerül a földbe.
Elsőre ez szinte biztos receptnek tűnik arra, hogy a növények zavarják egymást.
Részben éppen ez a cél.
A sűrű állományban gyorsan verseny indul a fényért. A növények felfelé törnek, hamarabb záródik a lombkorona, és néhány év alatt olyan mikroklíma alakulhat ki a talaj közelében, amely már sokkal inkább erdei környezetre emlékeztet.
A sűrű lomb:
- árnyékolja a talajt,
- csökkenti annak felmelegedését,
- mérsékelheti a párolgást,
- és visszaszoríthat több fényigényes gyomnövényt.
Van azonban egy fontos részlet, amely gyakran kimarad a látványos beszámolókból.
Nem minden elültetett növényből lesz hatalmas fa.
A verseny természetes szelekciót is létrehoz. Egyes példányok gyorsabban fejlődnek, mások háttérbe szorulnak, és bizonyos növények idővel el is pusztulhatnak.
Ettől a rendszer még nem feltétlenül sikertelen.
Egy természetes erdőben sem minden fiatal facsemetéből lesz százéves fa.
A munka nagy része még az ültetés előtt történik
A Miyawaki-módszer egyik félreértése, hogy elegendő sok őshonos facsemetét egymás mellé ültetni.
Valójában a talaj előkészítése döntő lehet.
Sok városi terület talaja:
- tömörödött,
- építési törmelékkel kevert,
- szerves anyagban szegény,
- vagy rossz vízgazdálkodású.
Ilyen környezetben hiába ültetünk rengeteg fát, azok nem fognak automatikusan erdőt alkotni.
A telepítés előtt ezért megvizsgálják a talajt, majd szükség esetén lazítják és szerves anyagokkal javítják. A cél nem az, hogy mesterségesen túltáplált virágföldet készítsenek, hanem hogy levegős, vízmegtartó, biológiailag aktív közeget hozzanak létre.
Az ültetés után rendszerint vastag mulcsréteg kerül a felszínre.
Ez segít megtartani a nedvességet és mérsékelni a gyomosodást.
Az első néhány év a kritikus
Gyakran hallani a Miyawaki-erdőkről, hogy néhány év után már „önfenntartóvá” válnak.
Ez nem azt jelenti, hogy az ültetés után rögtön magukra lehet hagyni őket.
Az első két-három évben különösen fontos lehet:
- a rendszeres öntözés,
- a gyomok visszaszorítása,
- a kiszáradt növények pótlása,
- és az állomány ellenőrzése.
Ebben az időszakban a facsemeték még csak kialakítják gyökérzetüket, miközben erős versenyben vannak egymással.
Amikor azonban a lombkorona záródni kezd, jelentősen megváltoznak a körülmények.
Kevesebb fény jut a talajra, vastagabb avarréteg képződhet, a talaj kevésbé melegszik fel, és fokozatosan saját mikroklíma alakulhat ki.
Ekkor csökkenhet érezhetően az emberi beavatkozás szükségessége.
Tényleg tízszer gyorsabban nő egy ilyen erdő?
A Miyawaki-módszerrel kapcsolatban gyakran jelennek meg látványos számok: tízszer gyorsabb növekedés, harmincszor nagyobb sűrűség vagy százszoros biodiverzitás.
Ezeket érdemes fenntartással kezelni.
Egy erdő fejlődését nem lehet egyetlen univerzális számmal leírni. Óriási különbség van egy trópusi terület, egy nyugat-európai város és egy szárazodó magyarországi telepítés között.
A fafajok, a talaj, a csapadék, az öntözés és a környező élőhelyek mind befolyásolják az eredményt.
A módszer valódi előnye inkább abban rejlik, hogy nagyon intenzív indulással próbálja felgyorsítani egy zárt, többszintes növényállomány kialakulását.
Egy hagyományosan ritkán ültetett parkban ehhez jóval hosszabb idő szükséges.
Miért lehet különösen érdekes a városokban?
Egy Miyawaki-erdő legnagyobb előnye talán nem az, hogy kiváltson egy valódi, több száz éves természetes erdőt.
Erre természetesen nem képes.
Viszont olyan helyeken is létrehozható, ahol klasszikus erdőtelepítésre egyszerűen nincs hely.
Egy néhány száz négyzetméteres mini erdő:
- árnyékot adhat,
- mérsékelheti a talaj és környezetének felmelegedését,
- vizet tarthat vissza,
- port foghat fel,
búvóhelyet teremthet rovaroknak és madaraknak,
és kapcsolatot jelenthet egymástól elszigetelt városi zöldterületek között.
Egy iskolaudvar szélén például nem feltétlenül egy monumentális erdő létrehozása a cél.
Már az is jelentős változás lehet, ha a korábbi rövidre nyírt gyep helyén néhány év múlva több méter magas, árnyékos, madarakkal és rovarokkal teli növényfolt áll.
Nem minden üres területre ez a legjobb megoldás
A Miyawaki-módszer népszerűsége miatt könnyű abba a hibába esni, hogy minden zöldítési problémára univerzális válaszként tekintünk rá.
Pedig vannak helyek, ahol egyáltalán nem erdőnek kellene lennie.
Egy természetes száraz gyep például ugyanolyan értékes élőhely lehet, mint egy erdő. Ha oda sűrű facsemetéket ültetünk, nem feltétlenül természetet állítunk helyre – akár egy értékes nyílt élőhelyet is tönkretehetünk.
Ezért az első kérdés mindig az legyen:
milyen növényzet tartozik természetesen ehhez a helyhez?
Csak ezután érdemes eldönteni, hogy valóban erdősítésre van-e szükség.
A vízigényt sem szabad figyelmen kívül hagyni. Egy friss, sűrű telepítés az első években jelentős öntözést igényelhet, ami egyre szárazabb éghajlaton komoly tervezési kérdés.
Lehet Miyawaki-erdőt építeni egy nagyobb kertben?
Elméletileg igen.
Nem szükséges hektárokban gondolkodni.
Ha rendelkezésre áll például egy 50–100 négyzetméteres olyan terület, amelyet nem szeretnénk hagyományos gyepként fenntartani, létrehozható rajta erdőszerű növényfolt.
A legfontosabb azonban nem az, hogy pontosan lemásoljuk valamelyik interneten látott telepítést.
Magyarországon például teljesen más fajok lehetnek megfelelőek egy száraz alföldi kertben, mint egy csapadékosabb nyugat-magyarországi területen.
A helyes kiindulópont tehát nem egy kész növénylista.
Hanem a környék természetes növényzetének megismerése.
Ha a közeli természetes erdőkben tölgyek, juharok, gyertyánok, somok és galagonyák alkotják az állományt, az sokkal jobb kiindulópont, mint egzotikus „gyorsan növő erdőfajokat” rendelni az interneten.
A Miyawaki-módszer legérdekesebb tanulsága talán nem is a gyorsaság
A modern kertészetben és várostervezésben gyakran egyetlen növényben gondolkodunk.
Ide kerül egy fa.
Mellé három cserje.
Közöttük gyep.
A természet viszont nem így működik.
Az erdő nem egyszerűen sok egymás mellett álló fa, hanem növények, gombák, mikroorganizmusok, rovarok és állatok egymással kapcsolatban álló rendszere.
A Miyawaki-módszer legfontosabb gondolata éppen ezért talán nem az, hogy sűrűbben kell fákat ültetni.
Hanem az, hogy amikor természetet próbálunk létrehozni, ne különálló növényekben, hanem élő közösségekben gondolkodjunk.
Egy húsz négyzetméteres mini erdő természetesen soha nem lesz ugyanaz, mint egy évszázados tölgyes.
De egy korábban kopár, nyáron felforrósodó területen már az is óriási változás, ha néhány év múlva árnyék, avar, rovarok, madarak és több szinten növekvő őshonos növényzet jelenik meg.
Talán éppen ezért lett a Miyawaki-módszer ennyire népszerű: megmutatja, hogy egy kis területen is lehet erdőben gondolkodni.
Források
- Tiny forests, huge claims: The evidence gap behind the Miyawaki method for forest restoration (besjournals.onlinelibrary.wiley.com)
- Miyawaki Method for sustainable urban greening and ecological restoration: A review (cabidigitallibrary.org)
